Élménybeszámoló március 6-9-ig
Ez egy posztsorozat a 2025 március eleji programjaim élménybeszámolójáról.
Kedves idelátogató!
Eredetileg ez a poszt a facebook oldalamon lett közzètève!
Mint ahogyan azt láthattátok, nem csináltam meg a többi 2024-es évre visszatekintős posztot, mert úgy éreztem, hogy így három hónap távlatából nem egészséges visszatekinteni a múlt eseményeire, főleg, ha azzal a problémával küzdesz, hogy nem engeded el könnyen a múlt eseményeit. Ráadásul a 2024-es év enyhén szólva ambivalens élményekkel telt a számomra. Azért majd e év végén lehet, hogy fogok egy év összehasonlítós posztot is készíteni! DE! Most kezdjünk is bele ezen poszt témájába, a március 6-9-ei napok élménybeszámolójába. A harmadik félév vizsgái és a sok könyves esemény után úgy döntöttem, hogy a tanulmányaimban és az íróságban: az akadálymentességgel és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos érzékenyítésben is szünetet tartok. Mert! Igen, az érzékenyítés lelkileg megterhelő és fárasztó tevékenység, de ugyanakkor minden percét megéri csinálni, hisz egy jobb világ megvalósulásában segédkezhetsz általa. Most akkor jöjjön a két héttel ezelőtti napjaimnak az élménybeszámolója. Mielőtt azonban szünetet tartottam volna, bepótoltam az előző évemből elmaradt iskolalátogatásomat. Az iskola, amit 2025. 03. 06-án meglátogattam, nem más, mint a Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézménye volt. Ez a nap úgy zajlott, hogy kb. fél hét, hét körül keltem, a reggeli ébresztő-energia bevitel után elkezdtem készülődni, nyolckor jött hozzánk a mentorom (Dalma, Eva Montgomery), meg várta, hogy mindannyian teljesen elkészüljünk, majd a virágok felvétele után (amit a Vikinek és az ottaniaknak vittünk) elindultunk az utunkra. Egyébként fél tízre kellett odaérnünk, hogy még be tudjunk mutatkozni az iskola vezetőségének, mert tízkor kezdődött el maga az óra. Szóval miután bemutatkoztunk a szakmai vezetőnek (mert az iskola igazgatójának éppen valamilyen más elfoglaltsága volt), és lepakoltunk a Dalma barátnőjének (a Viki Viktória Katona) termében (aki egyébként gyógypedagógus, ő általa ismerhettem meg az iskolát, és ő vezette magát az órát is, valamint ő állította össze a kérdéseket is. Engem és a könyvemet a Dalma ismertetett össze vele), és el is kezdődött az a bizonyos óra, ami egyébként negyvenöt percig tartott. Ahogy már a fentiekben jeleztem nektek; a Viki előzetesen már odaadta a kérdéseket, hogy milyen témák érdeklik őt, s esetleg a diákokat.Még a találkozásunk előtt volt egy megbeszélésünk, amikor ezeket a kérdéseket átbeszéltük, illetve azt, hogy szerintem még milyen témák érdekelhetik a diákokat. A beszélgetésre felkészülve ezeket a kérdéseket egy ppt. formájában dolgoztam ki. Átgondoltam, hogy mit szeretnék mindenképpen elmondani a diákoknak, hogyan épüljön fel a beszélgetés stb., hogy mindenkinek, aki ezen az órán részt vesz, hasznos legyen. Az az osztály, ahol voltam, tizenharmadikos diákokból állt, ami azt jelenti, hogy ők már leérettségiztek, és ebben a tanévben a szakmai évüket töltik. Amikor ezzel az évfolyammal is végeznek, akkor gyógypedagógiai asszisztenssé fognak válni valószínűleg. Mivel minden egyes előadáson, iskolalátogatáson, órán más-más a célközönség, akiknek mesélek az esélyegyenlőségről, az akadálymentességről, a könyvemről, és alapvetően az életemről, ezért nyilván minden egyes érzékenyítést a csoport szükségleteire és érdeklődési köreire "kell" szabni, s ez a mostani iskolalátogatáson sem mehetett másképp, azzal a különbséggel, hogy az eddigi (azon a két alkalmon, amikor ilyen volt) iskolalátogatásaimon általános iskola hetedik-nyolcadikos osztályosoknak adtam elő, nem pedig felnőtteknek. Így erre az órára felkészülve még inkább próbáltam a mostani diákok helyzetébe helyezni magamat, azon gondolkodni, hogy milyen témák lehetnek hasznosak a számukra. Így döntöttem a jó segítségnyújtás/kérés, a helyes kérdésfeltevés képességének, a diagnózison túli nézés fontosságának… témái mellett. Én mindenesetre nagyon jól éreztem magam; a gyerekek jó és számomra elgondolkodtató kérdéseket tettek fel nekem, a beszélgetés közben figyeltek, s a Viki is nagyszerűnél nagyszerűbb kérdésekkel rukkolt elő. Levezetve ezt a jó kis élményt, az óra után, délután még Dalmával és anyával beültünk egy étterembe: ebédeltünk, közben pedig beszélgettünk, egyeztettünk a Belső Tenger külföldi megjelentetésével és ezen projekt állásával kapcsolatosan… Majd pedig szétváltak az útjaink, és mindenki ment a saját dolgára.Megjegyzések: - A fényképek saját készítésűek, ahogyan a facebook borító is. - A képeken szereplő személyek hozzájárultak a fotók megosztásához!
Kedves idelátogató!
Eredetileg ez a poszt a facebook oldalamon lett közzètève!
Másnap, március hetedikén volt a szokásosan, minden évben megrendezésre kerülő Egyenlítő Alapítvány A Te hangod mélyebb nevű Nemzetközi Nőnapi eseménye, ami egyrészt idén a Telekom székházába kapott helyet, másrészt viszont ezen az alkalmon megrendezett konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket mindig valamilyen témára szokták felfűzni. Eredendően én két darab kerekasztal - beszélgetésre regisztráltam, de később, amikor újra ránéztem a programkínálatra, még két másik délelőtti beszélgetés is felkeltette az érdeklődésemet, ám ezekre végül nem regisztráltam.
Még milyen jó, hogy nem tettem meg ezt, mert az aznap reggelem, délelőttöm annyira ramatyul sikerült (annyira eluralkodtak a kimerültségi állapotom tünetei), hogy végül csak a betervezett, 14:00-ásra, és 15:00-ás programra is csak nagy nehezen jutottam el.
[A kimerült állapotom azért van, mert az életem minden területén kiégtem.
Erről a témáról szeretnék egy külön posztot, de most legyen ennyi belőle.
A lényeg, hogy ekkor szokásosan fáradt és ingerült voltam, s emiatt nem szerettem volna ilyen állapotban ott a nyilvánosságban megmutatkozni, de végül sikerült magam valamelyest összeszedni, és elindulni.Kérlek, ne írjatok sajnálkozó üzeneteket, kommenteket ezen posztom alá, mert nincs szükségem rájuk. Az ezzel kapcsolatos megértéseteket és együttérzéseteket köszönöm!]A két konferencia, amire végül elmentem, nem más, mint a Women Power – Támogató női közösségek volt, és a Network nélkül nincs siker (a háromórás program rész három szekció beszélgetésből állt, ez volt az egyik). A konferenciák után pedig Dalmával mentem haza, mivel anyának el kellett mennie a színházba dolgozni.
A Támogató Női Közösségek nevű konferencia a tanulmányomban: a közösségszervezésben sokat adott, hiszen különféle alapítványok, csoportulások vezetői beszéltek arról, hogy hogyan építették fel a saját (női) közösségüket. Milyen nehézségek adódtak ezen az úton, és kik motiválták, biztatták őket abban, hogy ne adják fel…! Nagyon inspiráló volt ez a beszélgetés; hogy van még a közösségszervezésnek jövője. A Network Nélkül Nincs Siker című program mindenhogyan nagy hatással volt rám: mint jövendőbeli közösségszervező szakemberként, mint pedig íróként és magánemberként nagyon sok hasznos tudást kaptam általa. Annyira ittam az előadók szavait, hogy még duplaannyi időt is el tudtam volna tölteni velük.Ha ti is szeretnétek hasonló élményben, túltengésben lenni, részesülni, mint amilyenben én voltam, akkor a poszt végén ott lesznek azok a linkek, amikkel ezt meg tudjátok szerezni.A két program között volt lehetőségünk, nekünk, nézőknek, résztvevőknek is networkingelni, és így találkoztam megint az egyik példaképemmel, akiről egy külön posztban fogok mesélni. Ő mondta, hogy épp másnap lesz a Magnet Közösségi Házban az egészségügyi nap, ahol, mint kiállító, és mint előadó is részt fog venni. Bíztatott engem, hogy én is látogassak el erre az eseményre, merthogy nagyon jó élményben lehet általa részem!
A szüleimmel való egy kis technikai egyeztetés után azonnal igent mondtam a meghívására. Úgyhogy…
Megjegyzések:
Sajátkészítésű facebook borító saját készítésű, és Egyenlítő Alapítvány képeivel.
Kedves idelátogató!
Eredetileg ez a poszt a facebook oldalamon lett közzètève!
Másnap, március 8-án, a délelőttöm egy részét ott töltöttem. Meghallgattam őt, s utána végigfutottam gyorsan a többi kiállítókat is, majd pedig hazamentem készülni az esti programra. Erről az egészségnapról szintén egy másik posztban fogok részletesebben is szót ejteni. Most csak annyit írok ezzel kapcsolatban, hogy szintén hatalmas nagy felismeréseket okozott bennem Rózsa Arany-Kovács Rozália előadása.Arról beszélt, hogy szerinte miért is lenne fontos, hogy minden ritkabetegséggel élő diagnózishoz jusson, hogy minden érintett meg tudja kapni a kezelését, valamint, hogy miért is fontos az életminőségünk fenntartása. Habár nagyon különbözünk…, de a diagnózishoz való jutás, és a diagnózison, az állapoton túli nézés fontossága számomra is nagyon fontos téma, amellyel egyre inkább elkezdtem foglalkozni, mert tudom, hogy milyen az, amikor nem téged, hanem a betegségedet, az állapotodat látják, csak az emberek, s e szerint viselkednek veled, viszonyulnak hozzád. Ugyanakkor szerintem is nagyon fontos a betegség megnevezésének a megléte is, hiszen, nyilván csak akkor tudsz hasznos polgára lenni a társadalomnak, ha van esélyed beletenni valamit a közös munkába… Szóval tényleg nagyon jó élmény volt ez a program, el is fáradtam az impulzusáradatba, úgyhogy amikor hazamentem, pihentem egy kicsit. Tényleg csak egy kicsit tudtam csak szusszanni, mert készülnöm kellett, a Vígszínházban lévő, a Valló Péter Büszkeség és Balít Élet c. rendezésének a bemutatójára való elmenetelére. Ugyanis (ahogy általában minden színházban, minden előadás, úgy ez is) hétkor kezdődött, és még oda is kellett érnünk (habár nem volt annyira messze; de tudjátok, általában minél közelebb van egy helyszín, annál később érkeztek meg oda, mert azt gondoljátok, hogy úgy is időben odaértek, mert az utazási idő rövid), meg kellett ebédelnem stb.… és kb. három órakor érkeztem haza a Magnet Közösségi Házból.
Megjegyzés:
Ahogy a facebook borító, úgy a hozzá felhasznált képek is saját készítésűek!
Kedves idelátogató!
Eredetileg ez a poszt a facebook oldalamon lett közzètève!
Most pedig a Vígszínház, Valló Péter, március nyolcadikai, Büszkeség és Balít Élet c. rendezésének véleménynyilvánításával folytatjuk. Összességében szerintem jól sikerült kis darab, élveztem; persze voltak, akik jobban, és voltak, akik kevésbé fényeskedtek, de ez minden előadásnál így van, főleg premierkor van ez így, amikor még mindenki nagyon izgul.
Megjegyzés: Saját készítésű Facebook borító Vígszínház képeivel
Kedves idelátogató!
Eredetileg ez a poszt a facebook oldalamon lett közzètève!
Az utolsó program ebben az időszakban a március kilencedikei Radnóti Színház - Angyalok Amerikában - Első rész: Küszöbön az ezredforduló c. előadásának bemutatója volt, ami szintén hatalmas meglepetéseket hozott számomra. Most extrán virtuóz színészjátszást láttam, olyan volt, mint amikor a gyerekek egymás között dobálgatják a labdát, vagy amikor a kócsag vízen jár - szóval nem volt erőltetett, hanem természetes az előadásmódjuk. Csak úgy izzadt a levegő, az valami olyasmit éreztem, amit talán katarzisnak neveztek el egykor. Utána volt még egy kis bemutató levezető dinom-dánom, buli. Még egy kicsit én is ittam-ettem, beszélgettem, aztán olyan fél kettőkor haza is mentem, másnap pedig kezdődött egy újabb hét.
Megjegyzés: Saját készítésű Facebook borító Radnóti Miklós Színház képeivel
